Archivál | Kreatív – Kíváncsi RSS for this section

Kérdez(ek)-felel(ek) Ötletfészek módra

Az Ötletfészek 1 éves lett! Gyorsan és élményekkel telve töltöttük el ezt az egy évet együtt nem csak kis csapatunkkal, de Veletek is, kedves olvasók!

Évfordulónk tiszteletére arra gondoltunk, hogy egymással fogunk kreatív-kíváncsiskodni, amelynek eredményét Veletek is megosztjuk. Kis csapatunkban egymást bombáztuk kérdésekkel, amelyeknek első felvonását –nagyrészt a munka témakörében- most megosztunk mindenkivel. A folytatásban pedig hobbival, szórakozással, fészekkel kapcsolatos kérdések fognak következni.

Kinga, mióta foglalkoztat úgy igazán a kreativitás és mi vezetett el ahhoz, hogy ezt a témát vizsgáld, kutasd? (gondolok itt a disszertációdra :P ) (Emőke)

A kreativitás leginkább az egyetem óta foglalkoztat, méghozzá egy másodéves házi feladat keltette fel az érdeklődésem. Már rég szerettem volna vizsgálni, de nehéznek tartom megragadni azt. Most viszont belevágtam a fejszém, lássuk mi sül ki belőle…

Bea

Roland, hogyan segít téged a munkádban a kreatív gondolkodás? (Kinga)

Munkám során sokszor találkozom olyan helyzetekkel, amelyek kreativitást igényelnek. Nagyrészt csak olyan példát tudnék felsorolni, amelyet ha elkezdenék boncolgatni, akkor túl technikai lenne az egész, mégis van egy amit talán el lehet vonatkoztatni ettől a techno-blabla szövegtől. Például ha egy alkalmazás vagy honlap grafikus felületét kell megtervezni, szükség van némi elrendezésre, a fontosabb dolgokat középre, illetve (balra) felülre ajánlatos tenni, hiszen az ember oda összpontosít először. S természetesen az sem mindegy, hogy milyen színkombinációkat használok, nem jó ötlet egy túl szembetűnő színnel elvonni a felhasználó figyelmét egyéb fontos dolgokról.

Eszter, a tanórákon milyen kreatív módszerek által kelted fel és tartod meg a diákok figyelmét? (Bea)

A tanórák alatt próbálok arra figyelni, hogy egy kicsit komolyabb, figyelmet igénylő részt mindenképp egy kisebb, lazító rész kövessen, ahol minden gyerek felszabadultabban, de mégis az adott anyagrészt gyakorolhatja. Ezek a részek fontosak nekem is, és nekik is…sok játék, pantomim, fashion-show, rajz, zene-ének.

Ili

Emőke, hogyan oldanál meg kreatívan egy nagyon nagy vitát a szobában? (Eszter)

Hmm, szoba, bentlakás… Szerencsére, úgy nagy vitába az itt töltött évek alatt még nem kerültem, így eddig nem kellett ilyesmin gondolkodjak. De ha már feltevődött a kérdés, úgy gondolom, hogy megpróbálnám figyelembe venni mindenki érveit, véleményét, s csak aztán hozni közös döntést. Igen, ha úgy vesszük ez mind leírva  szép és jó, de csak egy igazi vita árulná el ki mennyire kreatívan oldja azt meg. :P

Ili, hogyan próbálsz kreativitást vinni monotonnak tűnő munkahelyi feladatokba? (Judit)

Számomra is meglepő, de néha úgy érzem sokkal több tudatos kreativitás szükséges HR specialista munkakörömben, mint trénerként, vagy az alkotásban. Eddigi rövid tapasztalatom alapján csak annyit mondhatok, hogy munkám annyira sokoldalú, a helyzetek pedig annyira kiszámíthatatlanok, hogy spontaneitás, gyors alkalmazkodás, rugalmasság nélkül nem tudnék jól teljesíteni, s azt hiszem nem is élvezném mindezt. Az idő beosztásában nagy szabadságot élvezek, mindig megtervezem a következő napot és interperszonális téren is nagy igényt tartok a kreatív gondolkodásra, ugyanis különböző nemzetiségű és személyiségű emberekkel dolgozom akik munkastílusukban sem egyformák, elvárásaik eltérnek.

Roland

Kinga, mit tekintesz a legnagyobb kihívásnak a kreatív gondolkodás kutatásában? (Ili)

A legnagyobb kihívás szerintem egy kreatív fejlesztő program, mivel nagyon különbözőek a kreatív egyének, nehéz vizsgálni, hogy mitől is kreatív valaki, így kialakítani, fejleszteni egy alacsony kreatív gondolkodású embert, véleményem szerint nagyon nehéz.

Ili, hogyan fejleszted a kreativitásod? (Emőke)

Nem fejlesztem tudatosan. Mindig is kíváncsi voltam, nyitott, szerettem a változást és változatosságot, rajongok a művészetekért és néha alkotok is (festek, ruhát vagy ékszert tervezek, tréninget :) ). Eddig kreativitás által fejlesztettem kreativitásomat, sosem használtam konkrét technikát. Viszont gyakran előfordult az, hogy olyan tevékenységekbe kezdtem, amikről később kiderült, hogy valamilyen módon hozzájárulnak a gondolkodás rugalmassá tételéhez. Gondolok itt a játékra, az álmodozásra…Tudom, sokkal többet kellene foglalkoznom saját kreativitásom fejlesztésével, mint magával a kreatív gondolkodás fejlesztés témájával…:)

Emőke, mi volt a legkreatívabb alakzat, amit vadgesztenyéből készítettél? (Roland)

Jujj, erről az óvodás emlékeim jutottak eszembe: imádtam oviba járni és az udvaron állt egy nagy vadgesztenyefa. Mindig gyűjtöttem a leveleit és a gesztenyékből leginkább emberkét vagy kisautót szerettem csinálni, annak is a kerekei voltak gesztenyéből, a többi gyufásdobozból volt. :D

Judit, munkád során szükséges a kreatív gondolkodás? Ha igen, miben van segítségedre? (Emőke)

Olykor hirdetések megszerkesztése, illusztrációk keresése esetében, de leginkább a tréningekkor van szükség kreatív gondolkodásra, hogy minél érdekesebb, nem szokásos játékokat alkalmazzak és a szükséges elméleti részeket olyan módon tudjam bemutatni és elsajátíttatni, hogy az a célcsoport számára a legmegfelelőbb legyen. Sokszor emiatt a kreatív gondolkodásra nem csupán a megtervezés esetén van szükség, hanem a tréning lebonyolítása során is, mivel az elgondolt lépéseket és terveket úgy kell alakítsam, hogy az az adott helyzetben és a résztvevők számára a legoptimálisabb legyen.

Kinga, az egyetemen, a tanításod alatt milyen kreatív technikákat alkalmazol? (Bea)

Legfőképpen a témák bemutatását próbálom kreatívan, sokszínűen véghezvinni. Különböző játékokat hívok segítségül, illetve a diákokat is ösztönzöm a kreatív megoldásokra és próbálom nem kiölni belőlük a kreatív gondolkodást

Judit

Eszter, meséld el egy élményed, amikor a kreativitásodra büszke lehettél. (Judit)

Mivel minden egyes óra, amit a diákokkal sikeresen eltöltök büszkeséggel, jó érzéssel tölt el, nehezen tudnék, most mindebből válogatni, oldalakat kellene beírnom…De egy dolgot mégis külön megemlítenék….büszke vagyok a saját osztályomra, ahol minden egyes perc, minden egyes eredmény, minden lépés, nevetés a közös munka, a közös kreativitás gyümölcse, amire büszkék lehetünk…büszke lehetek.

Folytatás következik…

 

- Judit -