Az újév első összejövetele
Január 14.-én, szombaton került sor az első 2012-es Ötletfészkes találkozóra. Izgalommal és természetesen mondanivalókkal készültünk, hogy a tavalyi év lezárását és az új év beindítását minél sikeresebben tudjuk megoldani. Sajnálatos módon az már nem újszerű, hogy nem tud minden fészekrakó jelen lenni a találkozókon, de ez is csak azt bizonyítja, hogy nem csak a gondolkodásunk divergens, hanem a cselekedeteink és programjaink is
.
Míg Emőkét vártuk, addig sem voltunk restek, megosztottunk egymással egy-két új elképzelést, ötletet és örömmel vettük tudomásul, hogy egy férfi a fészekben valóban nagy kincs a más szempontú megközelítéseket tekintve, aminek segítségével Roland is bőségesen kivette a részét az ötletgyártásból.
Amint Emőke is megérkezett, számomra kedves pillanat következett, nevezetesen a felköszöntésem
. Egy Ötletfészek színeihez hű, zöld teás-szettel leptek meg születésnapom alkalmából, ami otthon is múzsám lehet.
Hosszasan kielemeztük a tavalyi év sikereit, történéseit, amelyben számszerűsített adatok is segítségünkre voltak, az Ili által összeírtak mellett a blogunk automata értékelője is, amelyben frappáns összehasonlítást írnak le:
A jövőre vonatkozóan több új elképzelés is napvilágra került, tréningek, interjúk és amit már be is indítottunk, a „Téged ki inspirál?” körkérdés, amelyhez csatlakozhattok ti is az Ötletfészek Facebook-os oldalán.
A szakmai megbeszélés után egy, elméletileg már csak szórakozásnak induló lakmározás következett, azonban a beindult ötletelést nem tudtuk abbahagyni.
Zárásképpen megosztanám veletek azon brainstorming eredményét, amelyet a találkozónk során az Ötletfészekben együtt töltött emlékek indítottak be. Ezek alapján, ha Ötletfészek, akkor: a nevünk, fészekrakók, rovataink neve, logónk kinézete-színek, fészekhajcsár, matricák, rajongóink, közös ünneplések, Eszter búcsúztatása (könnyek), toborzás, közös előadás Emőke foghúzása után, fotózás ERKE-vel, Péter, mint visszatérő szimbólum, pincérek, paszulyleves, sütizések, csapat, inbox-növekedés, kreatív bomba, Mikulás verseny és partnerek, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget
.
- Judit-



