“Krokodilkönny ajándékba”

                Ki nem szeret ajándékot kapni? Ki az, akit nem érint kellemesen, ha váratlanul egy kis ajándékkal lepik meg? Vagy, ha számítunk is rá, de a meglepetés kellemes íze úgyis körbezsongja a levegőt, lelkünket. Szerintem ezt az emberi jó szokást mindannyian díjazzuk és nagyraértékeljük.

            De gondolkodtunk már el azon, hogy mióta is létezik ez a kedves, szeretetteljes szokásunk? Vagy egyáltalán mi áll az ajándékozási- tradícióink hátterében, mennyire változtak a régmúlt idők szokásaihoz képest? Erre röviden válaszolva: az emberi civilizáció létezése, az emberek csoportokban való együttélése óta létezik az ajándék adás-kapás folyamata. Persze azóta sokat változtak az okok, körülmények. Ma már millió helyzetet megragadunk és megpróbáljuk a körülöttünk levőket megörvendeztetni. Ajándékot adunk vallási, kulturális rendezvények keretén belül, szülinapra, névnapra, búcsúzásra, köszönetnyilvánításra, hogy szeretetünket kifejezzük vagy egyszerűen csak úgy, vagy, mert csak rád gondoltam.

Photo by Roland

             Az ember leleményessége határtalan, nemcsak a különböző események/okok kiválasztásában, hanem az ajándékötletek kitalálásában is. Az ajándék lehet személyre szabott, alkalomhoz kapcsolódó, vásárolt, kézzel készített, de mindnek egy szerepük van a másik személy irányába fordított figyelmesség.

            És mennyire határtalan az ember ötletessége ezzel kapcsolatosan? Egy kicsit nosztalgiázom és erre az Ötletfészek- csipet-csapatának a nyár eleji „akcióját” szeretném példának felhozni, amikor szervezett bandaként az én meglepetés búcsú-estémet szervezték meg, „hagymás paszulyleves”-evés címszó alatt. Még én is szervezkedtem, alig vártam azt az estét, miközben meg sem fordult a fejemben, hogy Ők a hátam mögött miben sántikálnak. Annál nagyobb volt a meglepetés. Minden Fészek-tag egy kis általa készített vagy általa kitalált ötletes búcsúajándékkal készült(lás d a slideshow), ami olyan meghatóra sikeredett, hogy egy adott pillanatban nem lehetett tudni, hogy a leves mellé tálalt hagymától, vagy az érzelmi túlcsordulástól potyognak a krokodil-könnyek(ezek voltak az én ajándékaim). A szomszéd asztalnál ülők, biztosan az előbbire tippeltek:). Ennek a kedves gesztusnak a hatása, átélése kimondhatatlan. Szerintem mindenki élt már meg ilyen kellemes történést, ami legtöbbször a „legdrágább” ajándéknál is többet ér… feledhetetlen emlékké varázsolódik, ami végig elkísér.

            A „krokodilkönny-paszulyleves”-es este is egy ilyen emlékajándékként marad meg számomra…és persze, ami a csattanója az egésznek, búcsúest ide vagy oda nem szakadtam el a csapattól, csak egy kicsit „hidegebb vidékekre” költöztem, ahonnan kisebb- nagyobb szünetekkel, de hallatom a hangomat, adok le csirip-jelzéseket.

-Eszter-